Ez a bejegyzés kivételesen nem Baliról fog szólni.
Viszont fontosnak tartottam megírni, hátha valaki hasonló cipőben jár, mint annó én és akkor ez egy kis segítség lehet a mindennapokban…ha már egy embernek tudok vele segíteni, már akkor megéri:)
Két olyan stratégiát mutatok Nektek, amiket mi használtunk hiszti kezelésére.
Ha régóta követitek a blogot, akkor tudjátok, hogy immáron két kisgyermek boldog anyukája vagyok. A korkülönbség 17 hónap a gyerekek között, szóval elég kicsi. Amikor Garyvel voltam terhes, egyedül a volt Főnöknőm, Tündi és Tesóm támogattak, hogy ne izguljak a gyerekek miatt, mert könnyen meg tudom majd oldani. Ez így is lett. Itt kint nincs se nagyszülő, se rokon, se barát, se senki, akire rábízhatnám őket, úgyhogy 0-24-ben én voltam velük. Szerencsém van, mert a férjem, nagyon jó apuka, tisztába rakta, hordja-viszi őket, bármikor elszüttyög velük, ha kell főz nekik.
2 éves volt Szofi, amikor sokat olvastam erről a hiszti korszakról, de ez nekem olyan volt, mint a dinók, sosem találkoztam vele. Aztán betöltötte a hármat és akkor kezdődött igazán. Éppen akkor Ausztriában voltunk és a Merkúrban (szupermarket) vásároltunk. A férjem kiküldtem a Kicsivel, hogy majd én meg Szofi bevásárolunk. Minden rendben volt, egészen addig amíg a gyerek ki nem nézett magának valami orbitális marhaságot, amire persze jól rákötötte magát. Mivel a válasz NEM volt és ezt valóban így is gondoltam, ezért olyan hisztit levágott a bolt közepén, hogy beleremegett a környék. Konkrétan bömbölt, földhöz vágta magát, aztán elszaladt, én meg ledermedtem, patakokban folyt rólam a víz, aztán szaladhattam a gyerek után… ilyet a cukibogár gyerekem még sosem produkált előtte. Ezt követte még jópár ilyen eset, aztán abbamaradt az egész. Juppi túléltük, ennyi volt, ja mégsem…
Módszer 1.
Garynél kb. 2 éves kora körül kezdődött. Naná, hogy korábban, a nagy tesótól elleshette ennek minden csínját-bínját. Ha valami nem úgy sült el, ahogyan azt gondolta, akkor mindig műsírást rendezett, majd óvatosan lefeküdt a földre…azért óvatosan, mert előtte egyszer egy ilyen jelenet közben koppant a padlón és rájött, hogy nem érdemes hirtelen mozdulattal a földre vetnie magát, fő a biztonság… Eleinte ezt is könnyen tudtam kezelni, vicces is volt, de egy idő után eldurvult. Rájött, hogy ezzel ki tudja zsarolni azt, amit akar, ezért már krokodilkönnyesre sírta magát. Olyan hangos és kitartó volt, hogy nagyon, jobban , mint Szofi valaha. Néhányszor már nem bírtam tovább és kivittem megmosni az arcát, de ez csak olaj volt a tűzre. Egyszerűen semmi nem működött… egy-egy hiszti pedig igencsak kiveszi az energiát mindenkiből, a gyerekből is és a szülőkből is. Amikor már végképp tanácstalan voltam, találkoztam egy indonéz terapeutával. Pak Bagus azt javasolta, hogy alkalmazzam a következő technikát…
Szituáció
A gyerek bömböl, “taknya-nyála” egyben, semmire nem reagál és akkor bevetem a következő módszert…
azt mondom neki, nem kiabálva csak normális hangnemben:
Sírsz? Sírj csak! Hangosabban!
Mérges vagy? Add ki a dühöd! Ez az!
Ha például csapkod is, akkor azt kell mondani, erősebben, na még egyszer!
A gyerek egy idő után megunja és amikor kérdezgeted, ezt fogja válaszolni:
Sírsz? Nem
Dühös vagy? Nem
Ekkor pedig meg kell dícsérgetni, hogy ügyes vagy, okos vagy, vagy ahogy Neked tetszik, de mindig pozitív módon…és a végén pedig megölelgetni és megpuszilgatni.
Miután megkaptuk az iránymutatást, bevetettük a gyereknél. Őszintén szólva nem nagyon hittem benne de minő csoda, működött!!! Nem volt több leizzadás, “mindjárt elsüllyedek” és “kié ez a gyerek, mert tuti nem az enyém” érzés, végre visszakaptuk a mi kis édibédi gyerekünket.
Egyszer fültanúja voltam, hogy ugyanezzel a módszerrel egy 6 év körüli autista kisfiút is megnyugtatott Pak Bagus…kitartóbban és hosszabb ideig kellett ugyan próbálkoznia, de a végén tényleg lenyugodott a kisgyerek.
Módszer 2.
Később találtam még egy módszert, amit szintén kipróbáltunk és ez is abszolút működik, ráadásul mi is nagyon jót szórakoztunk közben:) Ezt a mai napig alkalmazzuk, ha időnként beütne a krach… Ami nagyon fontos, hogy még az elején kapjátok el vele, ne várjátok meg, hogy kékülésig vagy hányásig menjen el a dolog…ha az elején elcsípítek, annyira meglepődik, hogy nem lesz ideje belelovallni magát…
Szituáció: a fentebb említett hiszti
Ezt mondod neki: Várj egy kicsit! Csitt-csitt…Most én jövök!!! Figyelj rám, most Te sírtál, én jövök, aztán apu, majd megint te…oké? Na most én következek! – és akkor kezdjél műsírni egy kicsit vagy nagyon, ha otthon vagytok, akkor akár földhöz is vághatod magad, aztán jön apa és végül megint a gyerek…aki előbb-utóbb olyan kínosnak véli majd az egész szitut, hogy nem is akar majd hisztizni:)
Ezt a technikát ebben a youtube videóban szemlélteti egy apuka.
Tudom, hogy a hiszti korszak csak átmeneti, de amikor benne van az ember, akár évekig, kicsit örökkévalónak tűnik és csak remélni tudja, hogy a gyerek legalább a ballagására kinövi majd:D
Amióta tudom a “titkot”, azóta könnyű kezelni a hisztit és visszakaptam a tündéri csimotámat
Azt nem mondom, hogy azóta megszűntek a hisztik, de legalább most már könnyen tudom kezelni. Szóval fel a fejjel és addig is próbáljátok ki a fenti módszereket:)
Kommentek