Végre hazatért…pedig már azt hittem, hogy örökre itt hagyott minket. Kicsit elkenődtem, kicsit csalódott voltam, de valahol beletörődtem, hiszen ez az élet rendje.
A hangját is csak ritkán, szomorú estéken és csak nagyon messziről hallottam már…
Egy jó ideje átköltöztünk egy másik házba, amiről még nem írtam nektek. Jelenleg Dél-Balin lakunk és a házikó, amibe költöztünk újonnan épült volt.
Furcsa érzés volt úgy birtokba venni valamit, hogy nem lakik ott se egy kóbor macska, se béka, se hangyák, se pókok, de egy gekkó sem. Ahogy egyre jobban belaktuk a házat, úgy jöttek szép sorban az önkényes beköltözők…gekkók, pókok és hangyák. Végülis a gekkó hasznos állat, hiszen összekapkodja a rovarokat a házban. Mondjuk amikor takarítasz és a gekkó kaka ott virít a falon meg a földön, azt ugye nem rakták zsebbe amit ilyenkor mondtam róluk.
Már fel sem tűnt, hogy együtt lakunk, a hálószoba és a fürdőszoba kivételével mindenhol szaladgáltak, földön, falon és plafonon is. Többször előfordult az is, hogy felemeltem a kuka tetejét és egy riadt kisgekkó ugrott ki belőle.
Néha ugyan ráhozták a leánygyermekünkre a frászt, de alapvetően megbékéltünk velük. Nem bántjuk egymást, békésen élünk egymás mellett.
És akkor egyik este meghallottam ezt a hangos “kiabálást”…valahol hallottam már, nem is egyszer, mire leesett,hogy ez a tokay gekkó nászéneke. Tokee gekkó, de izgi, ilyet otthon csak terráriumba tarthatsz, nálunk meg itt lakik. A tokee gekkó az otthonodban az indonézek szerint szerencsét hoz.
A tokee gekkó hangját itt tudjátok meghallgatni.
Addig hallgatóztam mire rájöttem, hogy a konyhaszekrény mögött lakik, jó mélyen. Oda se ember, se Isten nem tud benyúlni…igaz miután kiderült, hogy ott van a lakása nem is igen erőltettem a dolgot. Nagyon ritkán vált láthatóvá, akkor is csak a keze, meg a feje búbja, de ahogy észrevette a paparazzikat el is bújt rögtön. Nem zavartuk egymás köreit.
Aztán teltek-múltak az évek és egyre bátrabb lett, ritkán megmutatta magát teljes testi valójában, ami azért megdöbbentett, mert nem gondoltam volna, hogy egy ekkora sárkánygyíkkal osztozunk egy légtéren… Hatalmas, van vagy 35 cm…a többi kisebb testű gekkó között egy igazi óriás, bár tudom a hím tokay gekkók ilyenek, de azért mégis.
Ő már lassan családtag. Majdnem minden este hangoskodik, 5-7 alkalommal, néha előbújik, majd visszamegy a helyére. Annyira hozzászoktunk a hangjához, hogy már fel sem ébredünk arra, ha kiabál. Fogalmam sincs honnan szerzi be a táplálékát nálunk, de láthatóan nagyra megnőtt, kizárt, hogy fényevő lenne.
Amúgy elég magának való kis jószág, mondjuk úgy, hogy “otthonülő” típus, nem járt ki bulizgatni a kertbe, csak a szekrény mögül kúrjongatott. De a csajok csak nem akartak jönni házhoz, pedig nagyon hangos, szép drámai baritonja van. Ám valahogy a lánygekkóknak nem jött be ez a shy guy stílus. Sokáig próbálkozott aztán nem szólalt meg többet, viszont kintről hallottam, ahogy kurjongat. El is könyveltem magamban, hogy a gekkó gyerek felnőtt és elhagyta a szülői házat, hogy új életet kezdjen. Elszökött, itt hagyott bennünket…nem hívtam fel a Csellengőket, csak némán beletörődtem, hogy volt tokee gekkó, nincs tokee gekkó.
Aztán Szenteste egyszer csak visszatért, megjelent teljes testi valójában. Egyfajta ajándékként még azt is megengedte, hogy ügyetlenül ugyan, de megörökítsem…szóval fogadjátok sok szeretettel mi kis házi tokee gekkónkról készült képet…csak a mikulás sapka hiányzott a fejéről, vagy egy masni a nyakáról, hogy igazán ünnepi legyen, de így is örültem neki, hogy a tékozló fiú végre hazatért:)
A pufi gekkófiú hazatért
Köszönöm Noémi ezt a jópofa, és számomra nagyon érdekes bejegyzésed! BÚÉK!