Kórházban az Istenek szigetén

Minden szülő rémálma, amikor annyira megbetegszik a gyerek, hogy kórházba kell vele menni…sajnos mi is megtapasztaltuk.

Egy semmitmondó májusi napon Szofi egész nap nyűglődött. Semmi nem volt jó, mindig csak velem volt hajlandó lenni, nem maradt meg az Apjánál sem, állandóan kézben volt. Természetesen, mint mindent ezt is a fogzásra fogtam, hiszen néhány napja ez ment. Estére azonban erősen el kezdett menni a hasa és  annyira melegnek éreztem, hogy gyorsan megmértem a lázát…38.8…miután gyorsan megkapta a Nurofen szirupot, gyorsan kétségbe is estem. Naná, hogy megijedtem, hiszen mikor történhetett volna mindez, mint vasárnap este 7-kor. Ráadásul Szofi sosem volt még lázas, néhányszor volt hőemelkedése, de azt könnyen tudtam “orvosolni”. Apa elkezdte hívogatni doktor Gary-t, de semmi válasz, közben kiderült, hogy szabin van és egy másik szigeten…pfff. Tiszta szerencse, hogy a szomszédaink rendszerint kint hűsölnek a ház előtt esténként, így tőlük informálódtunk a környéken lévő gyerekorvos fellelhetőségéről. Végül eljutottunk egy orvosi rendelőbe, ahol vasárnap este lévén gyerekorvost nem, de általános orvost végülis találtunk. Az idősődő orvoson látszott, hogy praxisa során igen ritkán, talán medikusként láthatott utoljára csecsemőt. Miután a helyszínen történő lázméréstől kezdve mindent én csináltam, erősen gyanakodni kezdtem, hogy a has betapinthatóságát is rám bízza, de ekkor megtörtént a csoda, mert azt legalább ő végezte. Ekkor kaptunk egy erősebb lázcsillapítót, valami zselé állagú valamit, amit kúpként a nővérke beadott neki. Ekkor kezdett a láza kicsit lejjebb menni. Kaptunk gyógyszert, hasfogót, meg lázcsillapítót, úgyhogy kicsit megnyugodott a szülői gárda. Hazafelé Szofinak már volt kedve kicsit rendetlenkedni, amit jó jelnek tekintettünk. Ettől függetlenül az éjszakát egy ágyban töltöttük, éjszaka kismilliószor felébredtem és a homlokát csekkolgattam, de szerencsére nem volt meleg. Reggelre azonban megint belázasodott és erős hasmenése is volt. Inni, enni nem akart, úgyhogy irány a kórház, hiszen ott biztos van gyerekspecialista orvos.

 

 

Balin nemcsak egy kórház van és persze mind fizetős. Mi a Prima Medikát választottuk. Kötelező papírkitöltés után, Szofit megmérte a nővérke, majd behívtak bennünket vizsgálatra. Az orvos kikérdezett mindent, majd megvizsgálta Szofit (és végre nem “egy bottal”, hanem ténylegesen), majd közölte, hogy  ki van száradva és jobb lenne, ha egy-két napot bent töltenénk a kórházban. Hát persze, hogy bent maradunk, ha így a legjobb…egy kérdésünk azonban volt, hogy maradhatunk-e vele, mert ha nem akkor átmegyünk másik kórházba, erre közölték, hogy természetesen maradhatnak a szülők és ott is alhatnak…na azért így már okés. Kint felvették az adatainkat és Apával letárgyalták, hogy milyen szobába kerülhetünk, mi az óhajunk és így tovább. Ezek után közölték velünk, hogy várjunk, mert mindjárt jön értünk a kocsi, hogy átvigyen bennünket a másik épületbe…na ilyet se láttam még… és valóban perceken belül megérkezett értünk a légkondis autó, hogy a kb. 100 méterre lévő másik épületbe minden probléma nélkül eljussunk. Velünk tartott a nővérke Szofi kartonjával és mondta, hogy kövessük, így jutottunk el a szobánkba.

Ezután következett a rémület, Szofi infúziót fog kapni. Egy alig nyolc hónapos csecsemőnek, ez több volt mint borzasztó. Egy nővérke jött és mondta, hogy fektessem Szofit a vizsgálóágyra…persze neki semmi kedve nem volt az egészhez, inkább maradt volna a kezembe…az Apja nagy bátran kint maradt, így nekem jutott a kínzás rész. Engem is megpróbáltak kiküldeni, de nem voltam hajlandó otthagyni Szegény Kicsit egyedül. Négy nővérke próbálta lefogni ezt a kis ártatlant, míg egy pedig az infúziót szúrta be. Hát ez egyszerűen szörnyű volt…egészségügyis vagyok, ezért tudom, hogy csak jót akartak, de legszívesebben mindet lepofoztam volna. Persze Szofi hadakozott és sikítozott, én meg az ágy végében tehetetlenül bömböltem…miután sikeres volt az infúziós akció visszakaptam Szofit. Visszamehettünk a szobánkba és vártunk. Mivel Szofi hasa még mindig eszméletlenül ment székletmintát vettek Tőle, ezt küldték be a laborba, hogy végre megkezdhessék a betegségnek megfelelő  specifikus kezelést. Az eredmény még aznap délután megérkezett, ekkor egy doki eljött és elmagyarázta, hogy mi a helyzet, kaptunk gyógyszert, antibiotikumot. Szofi végigaludta szinte az egész napot, miközben az infúziós palackot folyamatosan cserélték. Az éjszakáink már nem voltak ennyire nyugodtak, mivel ez az aljas kórokozó erős hasfájással is jár, így sokat sírdogált szegény.

Néhány szó a szobáról és az ellátásról: miután megtudtam, hogy bent maradhatunk a Kicsivel, gondoltam, majd egy székben kuporgom át az éjszakát, de nem így történt. A szobánk két ágyas volt, egy kórházi ágy (távirányítós menő-manó ágy) a kis betegnek és egy normál ágy a hozzátartozónak. Mi Szofival a betegágyon, Apa a normál ágyon vészeltük át az éjszakát. Légkondícionált szoba saját fürdőszobával és wc-vel, sokcsatornás tv-vel és egy kisebb fogadóhelyiséggel, ahol a látogatókat lehet fogadni asztallal és kanapéval. A kórházi díj (ami persze igencsak borsos…közel 25 ezer forint per nap) tartalmaz három a’la cart étkezést, vagyis étlapról kiválasztható főfogásokat és leveseket (több mint 15 főfogás többek között hal, csirkemell és marhasteak ) dzsúzzal és teával vagy kávéval plusz vízzel,illetve desszertet. Reggelinek is többféléből lehetett választani.

Végülis két éjszakát töltöttünk bent, az infúzió közel másfél napig ment mire a hasmenés kicsit mérséklődött, így végre levették. Szofi nem felejt, ezért azóta is nagyon utálja a nővérkéket, még akkor is ha nem csinálnak semmit, elég csak az egyenruhájukat látni és máris rosszat sejt. Már a második napon visszakaptuk a kis Rosszcsontunkat, már volt kedve huncutkodni, mászni és felfedezni. Az antibiotikumot összesen 10 napig kellett szedni, ezután szerencsére tünetmentes és kórokozó mentes lett a kis Csöppség. Apa igazi hős volt, a gyerek cuccait a kórházba kerülés után egyedül állította össze és hozta be egy rövid útmutatás alapján, ráadásul nem hiányzott semmi…szerintem nem semmi ez egy férfitól:)