Goa Gajah, vagyis Elefánt barlang

Apa egyik barátja, akit Balinak hívnak (igen pont úgy mint a szigetet) vitt el bennünket Ubudba kirándulni, utunk pedig a Goa Gajah vagyis az Elefánt barlanghoz vezetett. Ez egy olyan hely, ahol még előtte sosem jártunk, habár ez is egy a sok turista látványosággá változott ősrégi szent hely közül.

Ahogy megérkeztünk a parkolóban megtámadtak bennünket a szárongot áruló nénik és mindenáron ránk akartak sózni ezt-azt…elsősorban a szárongot, hiszen szent hely lévén nem mehetünk be enélkül.  Habár rendkívül erőszakosak voltak, mi mégsem vettük be ezt a mesét, lévén, hogy rutinos templomlátogatók vagyunk. Igaz ami igaz, azoknak akik térd fölé érő szoknyát vagy nadrágot viselnek, illik felvenni a szárongot, ez idáig tiszta sor, de általában minden ilyen turistalátványosságnál a belépőjegy tartalmazza a kölcsön szárongot is. Megköszöntük szépen a felajánlást, majd gyorsan eliszkoltunk.

Aztán egy bácsi jött és egy pucér női szobrot szorongatott, azt szerette volna eladni nekünk. Ő már nem volt erőszakos és mivel az üzlet nem köttetett meg, inkább szomorúan továbbállt. A belépőjegy megvásárlása után, amellyel együtt persze kölcsön szárongot is kaptunk, egy kisebb piacon keresztül vezet az út a Goa Gajah-hoz. Festmények (leginkább a giccs kategóriából), szobrok, hűtőmágnesek, szuvenírek és szárongok minden mennyiségben.

A barlanghoz vezető lépcsőről már gyönyörű látvány fogadott bennünket. Annyira szép volt, hogy a nagy bámészkodásba kis híján kitörtem a bokámbat. Tanulság: hiába szép a táj vagy látvány, attól még nézzetek oda, hogy hova léptek… Szóval sántikálva ugyan, de ez sem tántorított el bennünket attól, hogy “meghódítsuk” az UNESCO világörökségként számontartott Goa gajah-t.

Goa gajah története a régmúltba nyúlik vissza, egészen a 8-9. századig, gondos kezek ekkor alakították ki a barlangtemplomot. A 11. századtól, a barlang belsejében buddhista meditációkat tartottak.  A Goa Gajah elnevezést  a barlang bejárata fölé faragott démoni fejről kapta, ami állítólag egy elefántra emlékeztet…szerintem egyáltalán nem, dehát ez is lehet olyan, mint a felhőnézegetés, mindenki azt lát benne amit akar.  Ez a szépséges templom hosszú időre feledésbe merült, aztán az 1920-as években egy holland régész újra felfedezte. A Goa gajah előtt elhelyezkedő fürdőmedencét csak az 1950-es években találták meg és tárták fel.

A barlangba egy szűk ajtó vezet, amely olyan, mintha a démon szája lenne. Benne található T-alakban maga a szentély, ahol 3 falba vésett kis fülkében lehet látni Shiva Isten fallikus jelképét a lingamot, a másik oldalon a yoni-t és középen Shiva fia, Ganésa ücsörög.

 

Sajnos a Goa gajah bejárata előtti fotózkodás elmaradt, mert a turisták ellepték, úgyhogy nem volt kedvünk kivárni, helyette megnéztük a kettős medencét, ami tele volt halakkal. Csak éppen a víz szintje nem volt valami magas, emiatt néhány nagyobbra nőtt hal elég nehezen mozgott benne. Mint megtudtuk a “vízszintért felelős” női alakok korsójából bizony szent víz ömlik a kis medencébe, amit a lépcsőn lesétálva közelebbről is szemügyre vehetünk, vagy akár arcot is moshatunk vele.

A medence kukkolás után egy hosszú lépcsősor vezetett bennünket a Buddha Temple-hez. A táj  dzsungeles, madárcsicsergős, vízeséses, tavirózsás, mohás-sziklás…egyszóval meseszép. A buddha templomot kívülről megnéztük, majd feljebb haladva kis bódékra bukkantunk, ahol egy bácsi tojásokat festett balinéz motívumokkal, meg egyebekkel. Egy másikból mosolygós néni bukkant elő, ugyanolyan pucér női szobrot hozott elő, mint amit a bejáratnál már egyszer a nyakunkba akartak sózni…ezen alkalommal sem lettünk boldog tulajdonosai a meztelen szobornak. Biztos nagyon kelendő lehet a buléknál ez a típusú alkotás, mert mindig ezzel nyaggatnak, ha meglátnak.

A Goa gajah és a körülötte lévő park egyszerűen gyönyörű és a sok turista ellenére is mind a mai napig árasztja magából a szent helyekre jellemző ősi energiát.

A túra közben természetesen készültek fotók is, melyeket itt tekinthettek meg:)