Ez a poszt azon családtagjaim és barátaim megnyugtatására készült, akik kicsit aggódtak Szofia hogyléte és fejlődése miatt.
Szofi márciusban töltötte a hatodik hónapot és már kapaszkodva feláll, természetesen egyedül. Támaszkodva üldögél és kúszik-mászik…mikor mihez van kedve.
Sokat mosolyog, huncutkodik és óriási dumagép, már most be nem áll a szája…mi lesz még később???
![]() |
| Szofi elmélyülten rágcsál |
Egy balinéz anyuka kérdezte tőlem, hogy hogyan hív engem Szofi. Közöltem vele, hogy mivel csak 6 hónapos, még nem beszél…minő meglepő. Az anyuka, akinek két nagyobb gyereke is van, hatalmasat kacagott, mert szerinte már minimum mammamamamma-nak kellene hívnia, ahogy Apát papapapa-nak. Habár Szofia mondogatja ezeket, mégsem tartom valószínűnek, hogy bennünket becézgetne… A beszédtől amúgy sem várok egyelőre csodákat, hiszen a legtöbb többnyelvű gyerek később kezd el beszélni a hasonló korú, de egynyelvű társainál.
Szofia az indonéz családunk és persze a nagypapa nagy kedvence. Néhány napot Apa édesapjáéknál töltöttünk, Szofi kézről kézre járt. Elég volt megnyikkania és máris felvette valaki…körbe hordozta a házban vagy az utcában…nem volt ám unalom egy pillanatra sem. Bezzeg otthon… mire hazaértünk, vége volt a jó világnak…a tengernyi rabszolga helyett csupán a szokásos kettő volt, akik nem mindig értek rá Őfelsége fenekét cipelni. Emiatt volt néhány nehéz napunk.
Az indonézek egyszerűen imádják, bárhová megyünk mindenki meg akarja érinteni, simogatni a kezét, lábát, arcát…ez meglehetősen frusztrál, mert ezt rendszerint vadidegen emberek csinálják.
![]() |
| Mosunk |
A hozzátáplálás már otthon elkezdődött és itt is folytatódik. Most már nincs az a rettentő ellenállás, mint eleinte, de ha ráun az ételre, amit kap, szívesen kifújja azt, lehetőség szerint az arcunkba:D A csirkehús és egyebek bevezetése óta minden képzeletet felülmúló, szagos dolgokat produkál a pelusba:)
Sajnos a fogzást eléggé megszenvedjük, még mindig nem bújt ki az a fránya fogacska, de szerencsére az otthonról hozott, madárlátta Viburcol kúp némileg enyhít a helyzeten.
Itt Indonéziában a legtöbb otthon ki van járólapozva a hőség miatt…habár ez még mindig a megszokhatatlan kategória nekem. A balesetveszély miatt, a közösségi helyiségünk legnagyobb része puzzle játszószőnyeges…ezenkívül az ebédlőben is található egy, legalább így legalább nyugodtabban meg tudunk ebédelni, ha a gyermekünk a látótérben van:)
![]() |
| Szofi és áldozata, a laptop |
Amióta először felállt, azonkívül, hogy a kiságyat is lejjebb kellett állítani, kettős őrjáratba járunk mindenhová, hiszen egy percre sem lehet egyedülhagyni…együtt mosunk, terigetjük a ruhákat, főzünk meg ilyenek. Nem egyszerű, de ügyesen megoldjuk.
A kanapén semmi sincs biztonságban többé…mint egy kiscica, kifigyeli mi érdekes van az ágyon és már ezerrel folyik is matatás…
Mint a legtöbb kisbaba, ő is élénk érdeklődést mutat a távirányító, okostelefon és egyéb műszaki dolgok iránt…természetesen csak és kizárólag a kóstolás miatt próbálja elszánt módon megszerezni az áhított kütyüket.
Rendszeresen lebukik, ahogy őrült módon csapkodja a laptomat…ő is gépelni szeretne.
Bizony attól még, hogy jó messzire elköltöztünk szeretett kis hazánktól, az élet nem áll meg:)
Szóval kedves aggódó családtagjaim és barátaim, Anyukám szavaival élve NYUGI, Szofival minden a legnagyobb rendben:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: