Úton-útfélen rizsteraszok |
Amint megérkeztünk már megkezdődött a lenyúlás. A belépődíj, felnőttekek fejenként 30.000 IDR, gyerekeknek 15.000 IDR plusz a parkolásért felszámolt díj: motorral 2000 IDR, autóval 5000 IDR, busszal 10.000 IDR.
Csodálatos módon Szofi baba ingyen mehetett be, így nekünk kettőnknek 60.000 indonéz rúpiába (kicsit több, mint ezer forint) “fájt” ez a kis kaland. Miután leparkoltunk az óriási parkolóban, már mehettünk is be. A parkoló szerencsére nem volt tele, de a jegyárus elárulta reggel kilenc óráig már kb. 50 autóbusz érkezett meg.
Akik Tanah lotba érkeznek elsőször egy gyönyörű kapun kell átmenniük.
Ez a kapu várja a turistákat a templomhoz vezető út bejáratánál |
Ezután jön az “art market”-ként aposztrofált piac, ahol mindenki szétvásárolhatja magát kedve szerint. Valóban vannak művészi alkotások, de sokan árulnak szuveníreket, pólókat, kulcstartókat és egyebeket, de erre még később visszatérünk.
Mivel viszonylag korán volt, sok árus még ki sem nyitott, ezért mi továbbhaladtunk a templom felé.
A piacról kiérve egy szép kis kertben nézelődve feltűnik ez a csodás építmény…mivel dagály volt, pont úgy nézett ki, mintha az egész templom a tengerben lenne.
Apály idején gyalog is könnyen megközelíthető, mindössze 50 méterre helyezkedik el a parttól.
Most ebből jól kimaradtunk…
Szofival pózolás, háttérben a Tanah lot templommal |
A Tanah lot templom egyike Bali nevezetességeinek, a világörökség része. Ez a szépség az egyike annak a hét templomnak, amelyek az Istenek szigetének nyugati oldalán fekszenek,a tengerbe épülve. A sziklara épült templom belsejében helyezkedik el a szentély, amely csak hinduk számára elérhető.
Szép kis szobor a kertben |
Története a régmúltba nyúlik vissza. A legenda szerint egy szent ember, bizonyos Dang Hyang Nirartha, a 15. században a hindu tanokat terjesztette Jávától Baliig. Egy napon miközben egy szentélyben elmélkedett, meglátott egy szent fényt, ezt követve pedig egy forráshoz jutott. Ennek a forrásnak a közelében pillantott meg egy sziklát, melyet a helyiek ‘Gili Beo’-nak neveztek. Úgy érezte ez különleges hely, ezért megkérte a tanítványait, hogy építsenek oda egy templomot. Ez lett a Tanah lot, melynek jelentése föld a tengerben. A mondák szerint Nirartha kendőjéből kígyókat varászolt, akik feladata az volt, hogy megvédjék ezt a szentélyt a nem kívánt látogatóktól.
Aznap nemcsak nekem volt részem kitüntetett figyelembe. Az indonéz lányok versenyt csináltak abból, hogy ki tud minél több fehér emberrel fotót készíteni. Több ausztrál nyugdíjas hölgyet is befűztek egy-egy potya fotó kedvéért.
A Tanah lot az egyik leglátogatottabb temploma Balinak és egyben a legszentebb is a balinézek számára.
Virágáldozat az egyik sziklaszirten |
Tanah lot templomát és a környéket több helyről nagyon jól lehet fényképezni, azonban arra vigyázzunk, hogy csak és kizárólag a kijelölt helyeken tartózkodjunk. Fontos, hogy a turisták elől elzárt területeket ne háborgassuk, ugyanis a sziklák meredekek és a hullámzás is nagyon erőteljes.
Egy helyi férfi mesélte el nekünk, hogy nemrégen egy tajvani család, aki Balin töltötte a vakációját, tiltott helyre merészkedett egy fotó kedvéért.
Sajnos ez lett a vesztük…egy hirtelen jött, óriási hullám elsodorta őket. A szülők ugyan túlélték, de a fiuk sajnálatos módon odaveszett…nagyon szomorú történet:(
Virágos hajcsattot tessék |
Lefotózlak jó pénzért |
|
Mielőtt kinyitott a piac egy bácsi már a kicsi standján virágot árult…legalábbis azt hittem. Később kiderült, hogy áldást osztott kb. 500 Ft-nak megfelelő indonéz rúpiáért. Valószínű, hogy nem volt óriási kasszasiker, mert egy óra múlva, mire visszafelé mentünk már üzletpolitikát váltott. Az áldásért cserébe annyi pénzt kért, amennyit az áldást kapott személy adni kívánt neki.
Még egy szépséges szobor és a lenyűgöző kilátás
|
Szép kerámiák, külön Tesóm figyelmébe ajánlva |
Ezenkívül népszerűek még az állatos figurák is (elefánt, ló, malac, varánusz, kígyó, krokodil…).
Ez a meseszép Kuan Yin szobor nagyon tetszett és “csak” 60.000 Ft |
Ezt a szépséget sem egy nap alatt faragták ki |
A komodói sárkánygyík és krokodil barátja is gazdira vár |
Gyönyörű |
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: